39/ LOKI

Szeretném felhívni a figyelmet egy nagyon érdekes sorozatra, melynek címe LOKI. Engem a fő gondolata ragadott meg, amely végigkíséri a sorozatot mindkét évadán keresztül. Úgy gondolom, alkotóinak sikerült sikeresen eljuttatniuk a fiatalabb generációhoz az individualizmusról és a kollektivizmusról szóló filozófiai gondolatok nagyon fontos kontrasztját. Ennek a kontrasztnak és a felvetett problémának köszönhetően a fiatalabb generáció — és még mindig sok dezorientált ember — számára ismét valamivel könnyebbé válik a mai világban való eligazodás.

Megértem, hogy mindannyiunknak megvan a saját nézőpontja a helyzetről, a saját megértése, ezért feltételezem, hogy még ha sokan közületek látták is már ezt a sorozatot, lehet, hogy nem értették meg a jelentőségét, a hozzáadott értékét úgy, ahogyan én. Célom ebben a cikkben, hogy felhívjam a figyelmeteket a fő cselekményszálára, amely az „idő folyásáról” szóló vitára összpontosít. Bár a sorozat a sokféle univerzum és annak időbeli változatainak kérdéskörére összpontosít, próbáljuk meg egy pillanatra elképzelni, hogy ez csupán metaforikus ábrázolása a mi gondolataink időbeli sokféleségének problémájának. Ahogyan az univerzum képes elágazni az időben, úgy a mi gondolataink is képesek elágazni.

A sorozatban szerepel egy TVA nevű szervezet, amely felügyeli, hogy az „idő folyása” (a gondolatok folyása) ne ágazzon el, hogy ne jöjjenek létre olyan változatok, amelyek egymással kezdenének harcolni. A sorozat főszereplője kezdettől fogva fasisztának, gonosznak, tévelygőnek látja ezt a TVA szervezetet, és fokozatosan elkezdi átalakítani és megváltoztatni.

Nem fogok itt tovább írni a sorozatról, nehogy esetleg elrontsam nektek az utolsó rész végső élményét, ezért tegyük fel csak a kérdést: vajon nálunk, itt a Földön is nincsenek-e éppen most olyan nemzetközi vállalatok, amelyek minden erejükkel próbálják megakadályozni a gondolatok elágazását. Vajon az egész „eltörléskultúra” nem éppen arra épül-e, hogy cenzúrázzon minden kellemetlen elágazást, amely eltér a gondolatok fő folyásától, az úgynevezett „mainstreamtől”. Vajon valóban olyan fontos-e segíteni a nemzetközi vállalatoknak ezeknek az elágazásoknak a felszámolásában, attól való félelmünkben, hogy különben a mi világunk, az új világrendünk megszűnne? A sorozat a végén megmutat nekünk egy másik lehetőséget is, a valóságunk egy fényesebb alternatíváját, az univerzum formálódásának egy másik sémáját, amely felé emberiségként bizonyosan haladunk.

Juraj Tušš