34/ A mai világhelyzet – az ukrán ellentámadás
E szöveg olvasása közben tartsuk mindvégig szem előtt, hogy napjainkban a háborút az információs térben, nem pedig a hadszíntéren nyerik meg. Ennek az állításnak az okait előző cikkemben fejtettem ki: „A virtuális valóságban élünk? Az istenek kora.” Ha megértjük ezt a gondolatot, könnyebben átlátjuk azt is, ami történt, és azt is, ami még történhet a régóta dicsőített ukrán ellentámadással kapcsolatban.
Az ukránok már legalább egy éve készülnek, s felkészülnek egy offenzívára a megszálló csapatok, a „rasisták”, a „Mordor”, az „orkok” és így tovább ellen. Szándékosan emelem ki az ukrán propaganda ezen kulcsszavait, amelyek elembertelenítik a másik embert, és alibit teremtenek az egyén tudatában a másik emberrel szembeni kompromisszumok nélküli bánásmódra. Ily módon közvetve feloldódik a lakosságban az ölés elleni emberi gát. A halál propagandája a konfliktus kezdete óta jelen van Ukrajna információs terében, méghozzá igen erőteljesen. Goebbels nem tévedett, amikor kijelentette: „Adjátok a kezembe a médiát, és egy nemzetből disznónyájat csinálok.”
Ebben a taktikában, ebben a manipulációs módszerben nincs semmi bonyolult, semmi kifinomult — mindössze bizonyos emberi tulajdonságokat, lehetőségeket használ ki, és aláhúzza az ukrán vezetés fasiszta természetét, mert pontosan ugyanígy, ugyanazokra az emberi tulajdonságokra támaszkodva, bár más eszközökkel, irányították a fasiszták a múlt században a német nemzetet a Goebbels-féle propagandán keresztül.
AZ ELLENFELEK A KONFLIKTUSBAN
Ukrajna nincs abban a helyzetben — még ha teljes nemzetét düh és harag teli információs buborékba zárnák is —, hogy legyőzze Oroszországot. Nemcsak az erőviszonyok miatt, hanem elsősorban a múlt és az átélt tapasztalat miatt. Az oroszok nem egyszer kerültek szembe fasiszta propagandától megzavarodott emberekkel, ezért lakosságuk automatikusan kész kemény ellenállást tanúsítani a jogtalansággal szemben. Ukrajna olyan területeket próbál visszaszerezni, amelyeken a lakosság több mint nyolcvan százaléka etnikai orosz. Már csupán ez az egy ok is arra ítél minden ellentámadást, hogy kudarcot valljon, nem is számítva azt a tényt, hogy egy sokkal nagyobb hatalommal állunk szemben.
De valóban Ukrajna áll szemben Oroszországgal ebben a konfliktusban? Vagy Oroszország Ukrajnával? Mi értelme lenne ennek a szomszédos, rokon népek közötti konfliktusnak? Több nyersanyag az oroszoknak? Több nyersanyag Ukrajnának?
Minden emberi versengést a teremtés kezdete óta a más erőforrásainak megszerzésére irányuló vágy jellemez, a saját jólét, a saját haszon érdekében. Oroszországnak százötven millió lakosa van egy hatalmas, ásványkincsekben gazdag területen. Ukrajnának negyven millió lakosa van egy viszonylag nagy, nyersanyagokban gazdag területen. Miért kellene ennek a véres konfliktusnak kialakulnia?
Hacsak nem az oroszokkal nem az ukránok állnak szemben, hanem az egész kollektív Nyugat, a maga piramisgazdaságával, gyarmati modelljével, folyamatosan növekvő adóssággal felfújt buborékával. Bizony, ebben a konfliktusban minden kockán forog, mert az eladósodott Nyugatnak ez az utolsó lehetősége arra, hogy hozzáférjen az egész világ nyersanyagaihoz, az egész világ gondolkodásához, az egész világ információs adatbázisához. Ha ez nem sikerül neki, a bizalom megreped, a dollár összeomlik, és az ezt követő hiperinfláció szétszakítja a leigázott államok minden régi vazallusi kötelékét, ezzel szemben pedig felfuttatja a bizalmat az immár épülő új modellek (BRICS) iránt.
Élő adásban követjük a vállalatbirodalmak és az emberiség végső összecsapását. Rabszolgatartók az emberek ellen.
A KONFLIKTUS KULCSFONTOSSÁGÚ TÉNYEZŐI
A világkonfliktusnak két fő frontja van: az orosz és a kínai. Ez a két ország ma kulcsfontosságú a vállalatbirodalmakkal szembeni kellő ellenállás kiépítéséhez, valamint a világunkat stabilizáló új gazdasági modellek beindításához. Elméletileg, amint az említett országok bármelyike elbukna, a konfliktusnak nagy valószínűséggel lesz győztese — a vállalatbirodalmak. Amíg Oroszországnak és Kínának stabil kormányai vannak, kölcsönös együttműködésük folyamatosan új mechanizmusokat hoz létre a decentralizáción, a multipolaritáson alapuló jövőbeli gazdasági modellek számára.
A Nyugat megpróbálja megszakítani ezt az együttműködést, és vagy az egyik, vagy a másik országban kormányt cserélni. Míg Kínában a tajvani válság által hajtott belső konfliktus forr, addig Oroszország saját lakosságának mészárlásával néz szembe ukrán területen, az összes nyugati állam közvetlen bevonásával.
A vállalatbirodalmak tisztában vannak azzal, hogy az oroszokat katonailag nem lehet legyőzni, belülről azonban felforgathatók elegendően nagy, mesterségesen keltett elégedetlenséggel a nemzetben, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy megrémítsék, elkeserítsék a lakosságot, hogy az önként meghódoljon, és térdre essen.
AZ UKRÁN ELLENTÁMADÁS KEZDETE
A lakosság terrorizálását, a félelem terjesztését, az emberek ok nélküli megölését a konfliktus kezdete óta figyelhetjük — és nemcsak a világkonfliktusét, hanem az ukrajnai újkori szakaszét is, a Majdan kezdete óta.
Az ukrán ellentámadás kezdete nem volt más: ukrán csapatok egy kis csoportja, „orosz felszabadítóknak” átkeresztelve, megtámadta a Belgorodi területet, és eljutott a határtól számított harmadik faluig. Néhány órán belül elfojtották és megsemmisítették őket, de sikerült néhány embert megsebesíteniük és egyet megölniük. Megkezdődött a teljes Belgorodi terület tüzérségi lövése ukrán területről. Értelmetlenül semmisítettek meg polgári vagyontárgyakat, és öltek meg embereket, ám világos céllal: elterelni a figyelmet a Zaporizzsjai területen előkészített kiindulási állásokról. Érdekes volt megfigyelni, ahogyan Oroszország belsejéből egyes hangok a csapatok átcsoportosítására és éppen a Belgorodi terület megerősítésére szólítottak fel. Egy téves képet sugalltak, mintha az ukránok képesek lennének közvetlenül orosz területre vonulni.
A másik oldalon már érdekes információs játékok voltak megfigyelhetők a bahmuti csata idején, amelyben Jevgenyij Prigozsin személyes részvételével és bátorságával híresült el. Nagyon gyakran videókon keresztül bírálta az orosz vezetést amiért nem látja el megfelelően hadseregét lőszerrel és technikai felszereléssel, sőt egy alkalommal olyannyira túllépett a határon, hogy saját katonáinak holttestei fölött szidta a haderők főparancsnokát, Sojgut. Ekkor már még Kadirov sem bírta tovább, és szintén a közösségi hálón keresztül reagált Prigozsinra. Prigozsin már másnap egy finom magyarázatot adott, amikor egy videóban mellékesen — parafrazálom — annyit mondott: „Hagyjátok, hogy játsszuk a saját játékainkat.”
Ami az információs térben felvillan, azt természetesen a szemben álló fél hírszerzői azonnal figyelemmel kísérik, és éppen ez a belső konfliktus adott nekik reményt a front megtörésére, ezért Ukrajna folyamatosan a katonailag jelentéktelen Bahmutba küldte csapatait, és megpróbálta végsőkig védeni, abban a reményben, hogy az oroszoknak mindjárt-mindjárt elfogynak az eszközei, elfogy a türelme. Nem fogyott el. Az ukránok hatalmas, értelmetlen veszteségeket szenvedtek el. Bahmut elfoglalása után a front megszilárdult, és az ukrán kudarcot gyorsan el kellett fedni. Az ukránok propagandavideókat kezdtek forgatni, amelyekben fegyveres férfiak azt bizonygatták, hogy az offenzíva kezdetéről nem lesz szó, az oroszok észre sem veszik majd, és az offenzíva egyszerűen elkezdődik. A videókat hackerek segítségével nézhették az emberek a Krímben, valamint Donyeckben és Luhanszkban is. Ismerős taktika: a félelem terjesztése.
2023.06.04-én az ukránok támadást indítottak a zaporizzsjai fronton. Megkezdődött az ellentámadás.
2023.06.05-én az ukránok kinyitották a Kahovkai víztározó felső szakaszán lévő gát összes zsilipkapuját.
2023.06.06-án bekövetkezett a Kahovkai gát összeomlása.
Rendkívül veszélyes eszkalációs lépés, amely komoly jövőbeli következményekkel járó ökológiai katasztrófát idézett elő.
A TÉT NÖVELÉSE
A zajló konfliktus éppen a szemben álló felek folyamatosan növekvő eszkalációs lépésein keresztül mutatja meg nekünk jelentőségét, transznacionális, globális jellegét. Világosan megfigyelhetjük az eszkalációt a külföldi döntéshozó központok célzott megsemmisítésén, a legfelsőbb tábornoki kar megsemmisítésén, a legmodernebb hiperszonikus rakétákkal felszerelt legmodernebb légvédelem megsemmisítésén keresztül, egészen az ukrán területen szándékosan előidézett ökológiai katasztrófákig. A feszültség folyamatosan fokozódik, a konfrontáció eszkalálódik. A tét egyre nő, és úgy tűnik, már csak arra várnak, hogy mindent egy lapra tegyenek fel.
MA MÁR BIZTOS, HOGY A NYUGAT KÖZVETLEN KATONAI ÚTON NEM GYŐZ
E cikk megírása közben egy eddig példátlan, rendkívül jelentős esemény történt. Prigozsin hadaival Moszkva felé vonult. Hogy megértsük ezt a kalandot, meg kell próbálnunk elképzelni a teljes akkori helyzetet. Személy szerint úgy írnám le ezt az eseményt a háborús konfliktus keretében, mint a kezdeményezés átvételét.
A fordulópontot néhány héttel az ukrán ellentámadás elindítása után élte meg, amely hatalmas veszteségeket követelt Ukrajna oldalán, és amely mellesleg semmilyen jelentős sikert nem ért el a hadszíntéren. Épp ellenkezőleg, az ellentámadást az ellenség alábecsülésének lehet nevezni — hibának is nevezhető. Prigozsin hadjárata pontosan abban az időpontban következett be, amikor az ukrán egységek hatalmas veszteségeik elszenvedése után átcsoportosultak, ami az ukránokat egy irigylésre nem méltó döntés elé állította: kihasználni az alkalmat, és felkészületlenül támadni, vagy megvárni, hogyan alakul a helyzet, és elszalasztani a támadásra alkalmas pillanatot. Gyorsan és igen okosan tanácsolták nekik a britek: „A brit hírszerzés azt javasolja Kijevnek, hogy ne kezdje meg az ellentámadás második szakaszát, hanem összpontosítson az információs és pszichológiai munkára a Wagner PMC körüli helyzet kontextusában, valamint az oroszországi belső helyzet destabilizálására.” Elméletileg, ha Ukrajna ráharapott volna a csalira, és fejveszetten, felkészülés nélkül támadott volna, végleges katonai vereséget szenvedett volna, mert az oroszok védelme az események ellenére is fel volt készülve az egész fronton.
De a Moszkva elleni hadjárat nem csupán katonai csapda volt, hanem győzelem is a belső ellenség felett, valamint a kezdeményezés átvétele a hadszíntéren, mert az ellenfél most már nem diktálja az ütemet, hanem reagálnia kell a Wagner-erők belaruszi, újonnan kialakult helyzetére. Személy szerint úgy gondolom, hogy tervezett műveletről volt szó, amelyről csak egy nagyon szűk kör tudott, köztük Prigozsin, Putyin, az FSZB vezetése, és talán még néhányan. Sem az Orosz Föderáció katonái, sem a Wagner-hadsereg alvó sejtjei nem tudtak előre az eseményről, csupán parancsokat teljesítettek. Ez a titkolózás végül oda vezetett, hogy a Wagner-erők egyik légvédelmi egysége lelőtt egy rendkívül értékes, szakembereket szállító repülőgépet, sőt egy katonát, Moszkva alvó ügynökét is megölték a Prigozsin elleni merényletkísérlet során. Mindenesetre az akció betöltötte célját: megerősítette a hatalmat Oroszországban, feltárt új, felforgató elemeket, amelyek azonnal a puccs oldalára álltak, kimerítette egy újabb puccskísérlet potenciálját, amelyre a nyugati államok annyira építenek, végül pedig a sakktáblán a támadó lovát Belaruszba helyezte át. Így az oroszok egy hónap leforgása alatt megmutatták a Nyugatnak, hogy állják a sarat mind a hadszíntéren, mind pedig saját társadalmuk mélyén, a hátországban. A Nyugat, a vállalatbirodalmak ma már sem puccsra, sem hadszíntéri győzelemre nem számíthatnak.
MIRE SZÁMÍTHATUNK?
Az egyik oldalon, az orosz oldalon, feltételezésem szerint a nyár folyamán a Nyugat támadási potenciálja gazdasági eszközökkel fog felszámolódni, a dollár értéke csökken, a nyugati lakosság elégedettsége meredeken zuhan. A másik oldalon, az ukrán oldalon, a vállalatbirodalmak oldalán attól tartok, hogy már csak a legrosszabb provokációs lehetőségek maradtak. Folyamatosan szem előtt kell tartanunk, hogy a vállalatbirodalmakat nem érdeklik az emberek, egyetlen ember sem. A Föld problémáira az egyetlen megoldásuk a depopuláció, és így is viselkednek befolyásuk minden szférájában, minden szintjén.
A Kahovkai gát felrobbantása az ukrán ellentámadás következő szakaszára utal. Ha a nyár forró és meleg lesz ezen a területen. Nyár után a támadó front körülbelül 200 km-es kiterjesztésére számítanak. És nemcsak erre. A fokozatos kiszáradással a területen kiterjedt, szúnyogokkal teli mocsarak keletkeznek. Az orosz hírszerzés már figyelmeztetett, hogy az ellenfél szúnyogok segítségével kívánja terjeszteni a maláriát a katonai hadműveleti területen. Itt megvan a lehetőség számos halálesetre a halálos betegségek terjesztésén keresztül, nem csupán az egyik, hanem a másik oldalon is. A szúnyogok nem válogatnak, de ez a vállalatbirodalmaknak természetesen teljesen mindegy. Nekik veszteségekre van szükségük, minél többre, annál jobb. Ugyanezzel a logikával alakul ki a lehetőség a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadásra, ami európai jelentőségű katasztrófát okozhat: ha a reaktorok felrobbannak, hatalmas terület szennyeződik el az éppen fújó szél irányában.
Ezért egy nagyon viharos nyárra számítok, amely döntő, sokkoló, tele gyűlöletkeltő propagandával, a halál propagandájával. A nyugati gazdaság ugyanis nem fogja kibírni a közelgő telet, legfeljebb saját polgárainak óriási elégedetlensége árán. Az idő a vállalatbirodalmak ellen dolgozik, ezért az oroszoknak sehová sem sietős.
Számomra megválaszolatlan kérdés marad, hogy belátható időn belül fellángol-e a kínai front.
ZÁRSZÓ
Magunkhoz kell térnünk, holnap már késő lehet, meg kell szabadulnunk a destruktív propagandától, a destruktív emberektől, akik ugyan szépen, cifrán beszélnek, de akik mögött csak halál és sírás látszik. Könnyen felismerhetők — a pénzükről, a vállalatbirodalmak támogatásáról, a tetteikről.
A pénz értéke csökken, a pénzen keresztüli irányítás visszaszorul. Hamarosan a józan ész válik majd a legfontosabb árucikké. Edzük magunkat, gondolkodjunk, vitatkozzunk, reagáljunk egymásra, tanuljunk meg irányítani, hogy ne olyan emberek irányítsanak minket, akik akarják, akik kívánják a halálunkat.
A Nyugat ezekben a napokban saját szemével látta kilátástalan helyzetét. A puccsba vetett remények huszonnégy óra leforgása alatt szertefoszlottak. Az oroszok kiálltak életük próbáját, életük döntő manőverét. Az emberi társadalom szilárd maradt, és nem tört meg. A hadszíntéren egy ennyire összefogott népet senki sem tud legyőzni, mert a társadalom már tudja, ki az ellensége, és milyen fasiszta természete van ennek az ellenségnek, milyen természete van a nyugati vállalatbirodalmaknak. Az orosz nép fasizmussal kapcsolatos történelmi tapasztalata senkinek sem engedi meg, hogy letérjen az útról.
Az első pénzügyi rezdülések előtt azonban nagy a valószínűsége hatalmas provokációknak és az ellenfélre zúdított katasztrófáknak; az információs hadszíntér lesz az utolsó, amely eldönti a végeredményt. Ez lesz a haldokló ló utolsó rúgása — ez lesz a halál propagandája.
Juraj Tušš
